2019. Július 19. péntek
Amerikai kutatók az immunrendszer egyik legnagyobb ellenségét, a HIV-vírust használtak fel abban a génterápiában, amellyel nyolc kisgyermeket meggyógyítottak a veleszületett súlyos kombinált immundefektusból (SCID).

New England Journal of Medicine című tudományos folyóiratban ismertetett közleményükben a kutatók bemutatták, miként fordították ellenségből "baráttá" a szerzett immunhiányos tünetegyüttest, az AIDS-et okozó HIV-vírust, megváltoztatva oly módon, hogy ne legyen képes betegséget okozni, majd a gyermekek genomjába juttattak egy gént, amely hiányzott a génkészletükből. A 2-14 hónapos kicsinyek, akik csekély vagy semmilyen immunrendszerrel születtek, ma már teljesen jól működő immunrendszerrel bírnak.

A gyermekek az IL2RG génben lévő mutációk okozta X-SCID rendellenességben szenvedtek, és nincs genetikailag összeillő testvérük - olvasható az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet közleményében.

A SCID a legsúlyosabb veleszületett immundefektus, azoknak a gyerekeknek, akik ebben a rendellenességben szenvednek, teljesen steril körülmények között kell élniük, és a kezeletlen betegség miatt, a fertőzések nyomán kétéves korukig meghalnak. Ha időben felismerik a betegséget, és van megfelelő donor, csontvelő-átültetéssel gyógyítható. Az amerikai kutatók által kifejlesztett génterápiában a kicsinyektől születésük után csontvelőt vettek, és kijavították a genetikai hibát a DNS-ben. A defefektust kijavító "hibátlan gént" a HIV egy módosított vírusába juttatták be.

A gyermekeket a terápia után egy hónappal elbocsátották a kórházból. "A babák ma már totyogók, akik jól reagálnak az oltásokra és immunrendszerük az összes immunsejtet előállítja, amely ahhoz szükséges, hogy védettek legyenek a fertőzésektől. Teljesen normális életet élnek, felfedezik a világot" - közölte Ewelina Mamcarz, a St. Jude Gyermek Kutatókórház orvosa, a tanulmány egyik vezető szerzője.


Forrás: MTI
2019. 04. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés