2024. Április 20. szombat
A halláskárosodás a harmadik leggyakoribb egészségügyi probléma az Egyesült Államokban. Nagyjából kétszer annyian szenvednek hallásproblémáktól, mint például cukorbetegségtől. Körülbelül 40 millió, 20 és 69 év közötti amerikai lakosnak van kétoldali halláskárosodása, mely összefüggésbe hozható a külső zajártalommal. Eddig a munkahelyi zajártalmat tartották a halláskárosodásokért leginkább felelősnek, de a Centers for Disease Control and Prevention (CDC) aktuális tanulmánya szerint a hétköznapi életünkben kellene inkább keresni a hibát.

Sokan az érintettek közül nem is tudják, hogy probléma van a hallásukkal. 4-ből egy felnőtt, aki hallását teljesen egészségesnek tartja, halláskárosodásban szenved, állapította meg a CDC. „Körülbelül 20 millió amerikai szenved a mindennapi családi és közösségi élet zajártalmainak köszönhetően hallási problémáktól. Az emberek valószínűleg nem is sejtik, hogy ezek a hétköznapi zajok milyen ártalmasak.” – nyilatkozta Dr. Anne Schuchat, a CDC igazgatója.

Tanulmánya során kutatócsoportja több mint 3500 hallásvizsgálatot hajtott végre, eredményül pedig azt kapták, hogy 5-ből egy résztvevő, akinek munkahelyén nem volt jellemző a zajártalom, halláskárosodásban szenvedett. Míg a 20 és 29 éves kor közötti fiatalok 1/5-énél, addig az 50 és 59 év közötti korosztály ¼-énél volt halláskárosodás megállapítható.

Halláskárosodás akkor lép fel, ha az ember tartósan 85 decibel feletti hanghatásnak van kitéve. Nem is gondolnánk mennyi hétköznapi zaj éri el ezt a kritikus értéket:

Az autóforgalom zaja 80 decibel.

Egy elektromos lombfúvó működése 90 decibeles zajjal jár, és 2 órás működés után halláskárosodást okoz.

Egy rockkoncert 110 decibeles erősségű hanghatást produkál, és már 2 perc után káros.

Egy sziréna 120 decibeles zajt keltve pedig már 1 perc után ártalmas a hallásra.

A korábbi tanulmányokból ismert munkahelyi zajártalom mértéke az utóbbi évek intézkedéseinek köszönhetően jelentősen javult világszerte. Jelen tanulmány eredményeinek fényében úgy tűnik, itt az ideje, hogy a mindennapokban minket érő, ártalmatlannak tűnő zajhatások is hasonló módon csökkentésre kerüljenek.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés