2024. Április 16. kedd
A horkolás nem csak a párja életét keseríti meg, életveszélyes következményei is lehetnek! A fáradtság és a dekoncentráltság hátterében a horkolás, és közvetve a magasvérnyomás betegség is állhat. Sajnos ez a két tünet igazán apróság ahhoz képest, amit a csendes gyilkosnak is nevezett betegség még produkálhat.

A kor és az elhízás, valamint a dohányzás is mind olyan tényezők, melyek elősegítik a súlyos betegség kialakulását, így a témával mindenképpen foglalkozni kell, amiben dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája van segítségünkre.

Mi az összefüggés a fáradtság és a magasvérnyomás között?

Az elhízás sajnos a világ több helyen, így hazánkban is népbetegségnek számít. A túlsúly önmagában is sok betegség kialakulását okozhatja, ám ezzel hajlamosak vagyunk nem foglalkozni. Ami azonban már zavaró is lehet az az, ha a túlsúly megnehezíti az alvásunkat. A többlet kilók közrejátszhatnak az úgynevezett alvási apnoe kialakulásában. Az apnoe szó jelentése „légvétel nélküli”, ami ijesztően hangozhat. Akkor beszélhetünk a meglétéről, ha a beteg horkol, ráadásul ezt úgy teszi, hogy hosszabb – rövidebb légzéskimaradások is jelentkeznek nála. A horkolás alapvetően gondot okozhat, hiszen a partner nyugodt éjszakáját is ellehetetleníti, de a légzéskimaradás még egy fokkal rosszabb. Ilyenkor ugyanis a beteg kénytelen felébredni. Az idegrendszer egy reakciója, az arousal, vagyis ébresztési mechanizmus gondoskodik arról, hogy az agy felébredjen néhány pillanatra, és légvételre utasítsa a testet. Ez ugyan az életet megmenti, de súlyos alvási problémákat okoz. Ha ugyanis nem alszunk eleget, akkor a hiány halmozódik – az apnoe következtében pedig esélyünk sincs a ledolgozására. Ez hosszabb távon pedig lényeges teljesítmény és életminőség-romlással járhat.

Az alvási apnoe csak az első lépés

A kialvatlanságot viszonylag hosszabb távon is el lehet viselni, így az emberek nem is igazán foglalkoznak vele. Azonban a légzéskimaradások csökkentik a vér oxigénszintjét, amire válaszul a szervezet katekolaminokat (adrenalin, noradrenalin, dopamin) szabadít fel. Ezek az anyagok pedig fokozott működésre késztetik a szívet, megemelik a vérnyomást, így biztosítva, hogy a kevesebb oxigén is képes legyen fenntartani a test működését. A megemelkedő vérnyomás azonban hosszabb távon az erek belső, endothel részén mikro sérüléseket okoz, valamint az érfalak megvastagodását idézi elő, ami a tartósan magas vérnyomás kialakulásának is oka. A dohányzás, az elhízás, és a mozgáshiány külön – külön is fokozzák az alvási apnoe, és a magasvérnyomás kialakulását. Ez ráadásul az apnoe is tetézi, mely tovább emeli a csendes gyilkos betegség kockázatát. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája azt is elmondta, hogy ez utóbbi nevét nem véletlenül kapta a kór. A magasvérnyomás is egy azon betegségek között, melyekre a legtöbben csak legyintenek, hiszen kezdetben szinte semmilyen, vagy elviselhető tüneteket produkál. Azonban kezeletlen esetben a magasvérnyomás szívinfarktust, stroke-ot, és sajnos akár halált is okozhat.

Felismerése és kezelése

A horkolás már intő jel, így megléte esetén mindenképpen érdemes orvossal konzultálni. Természetesen ez igaz túlsúly és dohányzás esetében is. Az otthoni vérnyomásmérés is jó megoldás, de azt érdemes tudni, hogy a mérés nem egyszer, és nem csak egy helyen kell, hogy történjen. A karokon és a bokákon is mérni kell a nyomást, és ismétlésre is szükség van az értékelhető eredményekhez. Sajnos azonban az időlegesen kiugró vérnyomáseredményeket még így sem lehet mindig elcsípni, pedig fontos a figyelésük, hiszen érkárosító hatásuk jelentős. A legjobb megoldás a 24 órás vérnyomásmérés, mely lehetővé teszi a szakorvos számára, hogy az eredményeket kiértékelve pontos diagnózist állíthasson fel. A magasvérnyomás betegség kezelése mindenképpen életmódváltással jár, de gyógyszeres segítségre is szükség lehet, amit a szakember határoz meg, és rendszeresen ellenőriz is.


Forrás: Trombózisközpont
2015. 12. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés