2024. Március 29. péntek
A tengeri halakban lévő higany felhalmozódhat a szervezetben, a halfogyasztás e hátránya azonban így is felülmúlja a szívre gyakorolt jótékony hatásával járó előnyt, hangsúlyozzák svéd kutatók.

Az Amerikai Szívgyógyászok Szövetsége (AHA) ajánlása szerint hetente legalább kétszer célszerű halat fogyasztani. Különösen a lazac, a makréla és a tonhal gazdag az omega-3 zsírsavakban, amelyek csökkentik a szívkoszorúér-megbetegedések kockázatát.

halak, higany

Maria Wennberg, az Umeai Egyetem közegészségtani szakértője kollégáival kilencszáznál több svéd férfival és nővel töltetett ki részletes kérdőívet halfogyasztási szokásaikról. A kutatók vizsgálták a résztvevők vérmintáiban a vörösvértestek higany- és szeléntartalmát is.

A higanytartalom általában alacsony a skandináv népesség vérében, ám azoknál a személyeknél sem sikerült kimutatni a szívproblémák magasabb kockázati rátáját, akiknél magas volt a higanyszint.

„A halak hasznos tápanyagai felülmúlják a higany kártékony hatását a vegyület ily alacsony szintjén” – hangsúlyozta Wennenberg. Közlése szerint ugyanakkor célszerű korlátozni olyan, magas higanytartalmú halak fogyasztását, mint a sügér, az óriás laposhal, a kardhal vagy a cápa.

A svéd tudósok az American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban publikált tanulmányukban rámutattak, hogy további vizsgálatok igényel kutatásaik egyik eredménye: a jelek szerint azoknál a személyeknél, akiknél megemelkedett a vörösvértestek szelénszintje, magasabb a hirtelen szívhalál kockázata.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés