2024. Március 28. csütörtök

Fókuszban: A gyermekkori elhízás

gyermekkori elhízás

Sokszor nem is gondolják kórosnak, ha pufók kisgyermekük egyre gyorsabban szedi magára a kilókat, hiszen szülei, nagyszülei is ilyenek.


BŐVEBBEN


tévé
A média, az egészségtelen harapnivalókat népszerűsítő ételreklámok és a több órányi üléssel egybekötött semmittevés tökéletes táptalajt biztosítanak a gyermekkori elhízásnak – figyelmeztetnek amerikai szakemberek.
BŐVEBBEN


túlsúlyos, elhízott, gyerekek
Az elmúlt húsz évben minden korcsoportban megháromszorozódott az elhízott gyermekek száma Magyarországon. Tavaly a hétévesek körében minden negyedik lány és minden ötödik fiú túlsúlyos vagy elhízott volt.
BŐVEBBEN


vírus, elhízás
Összefüggést találtak amerikai kutatók a gyerekek nagyobb testsúlya és egy adenovírussal való fertőzöttség között. Korábbi állatkísérletek azt mutatták, hogy csirkéknél és egereknél a hasonló típusú vírusokkal való fertőzöttség jelentős súlygyarapodást okozott.
BŐVEBBEN


gyerekek, elhízás
A gyermekkori elhízásért nem a kevés mozgás okolható brit kutatók szerint, hanem az, hogy a szülők egyszerűen túletetik a gyerekeket, akik ráadásul túl sok egészségtelen gyorsételt esznek.
BŐVEBBEN


elhízott gyerekek, allergia, ételallergia
Az elhízott gyerekeknél és tinédzsereknél nagyobb eséllyel alakul ki allergia, főként ételallergia – derült ki amerikai kutatók legújabb felméréséből.
BŐVEBBEN



További cikkeink




Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés