2024. Március 28. csütörtök
Paradox világban élünk: miközben az elhízás világméretű probléma, ugyanakkor csaknem félmilliárd gyerek éhezik világszerte, és nem csak a fejlődő országokban. Az éhezés súlyos egészségügyi következményekkel jár a gyermekek számára.

A fejlődő országokban él a Föld népességének 83 százaléka. Ezekben az országokban 146 millió ötévesnél fiatalabb gyermek alultáplált, és ebből a korosztályból tízmilliónál többen éhezés következtében vesztik életüket.

éhezés

Egy új vizsgálat szerint a gazdaságilag fejlett országokban sem ritka a gyermekkori éhezés. Sharon I. Kirkpatrick, az Amerikai Rákkutató Központ munkatársa kollégáival 10-15 éves gyermekek, valamint 16-21 éves fiatalok táplálkozását, egészségi állapotát, növekedését tanulmányozta egy évtizeden át.

Ebben az időszakban a gyerekek 3,3 százaléka, illetve a fiatalok 3,9 százaléka legalább egyszer megismerte az éhezést, egy százalékuknál többen pedig legalább kétszer, vagy még gyakrabban éheztek. A tizenévesek 13,5 százaléka, a kisebbek negyede küzdött valamilyen súlyos egészségügyi problémával. Az éhezést soha át nem élők csoportjához képest azok, akik akár csak egyszer is ínségben éltek, kétszer nagyobb számban voltak betegek.

Kiderült, hogy az ismételten éhező fiatalok között lényegesen gyakrabban fordult elő a későbbi időszakban asztma és több más krónikus betegség, mint azok csoportjában, akik legfeljebb egyszer nem jutottak megfelelően ételhez.

„Vizsgálati eredményeink bizonyítják, hogy az éhezés fiatal korban a későbbi krónikus betegségeknek súlyos kockázati tényezője” – írták a kutatók az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicine augusztusi számában.


Forrás: MTI
2010. 08. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés