2024. Március 28. csütörtök
A legújabb kutatás szerint ételkészítési módszereink megváltoztatásával csökkenthetjük a 2-es típusú diabétesz kialakulásának kockázatát. A kutatók szerint a főzés és a párolás a legbiztonságosabb.

Olajban sütés, grillezés és sütőben sütés, vagyis „száraz hővel” való ételkészítés esetén az élelmiszerekben úgynevezett késői glikációs végtermékek (AGE) jönnek létre. Az új tanulmány szerzői szerint az AGE-k magas szintje az inzulin-rezisztenciával, a testünk sejtjeire gyakorolt stresszel és gyulladással hozható összefüggésbe, amelyek hozzájárulhatnak a diabétesz kockázatának növekedéséhez.

Betegségkutatás otthon avagy labor a fürdőszobában >>> 

Kutatásukban a szakértők arra voltak kíváncsiak, hogy a kevés késői glikációs végterméket tartalmazó étrend védelmet nyújt-e azoknak a személyeknek, akik amúgy is a 2-es típusú diabétesz megnövekedett kockázatának vannak kitéve. A kutatók véletlenszerűen 2 csoportra osztották a kísérlet résztvevőit. A szokásos mennyiségű AGE-t tartalmazó csoportba 49 személy, az alacsony AGE tartalmú étrendet követő csoportba pedig 51 személy került. Az alanyok 50 éven felüliek voltak, és a következő öt egészségügyi panasz közül legalább kettőben szenvedtek: nagy csípőbőség; magas vérnyomás; alacsony HDL (jó) koleszterin; magas triglicerid szint (a vérzsírok egy másik típusa); illetve magas éhgyomri vércukorszint.

Az alacsony AGE tartalmú étrendre fogott csoport tagjainak utasításokkal látták el arra vonatkozóan, hogyan csökkenthetik az AGE mennyiségét az ételeikben. Elmondták nekik, hogy kerüljék az olajban sütést, a grillezést és a sütőben sütést, helyette inkább főzzenek, pároljanak vagy gőzöljenek, vagyis vízzel készítsék az ételeiket. A kutatás végén kiderült, hogy az alacsony AGE tartalmú étrendet követő csoport tagjaiban a stressz és a gyulladás minden vizsgált paramétere javult, az inzulin-rezisztencia pedig csökkent. Dr. Jaime Uribarri, a New York-i Mount Sinai Icahn Orvosi Egyetem professzora elmondta, az eredmények erősen arra utalnak, hogy ok-okozati összefüggésről lehet szó, de ehhez más helyszíneken, különböző populációkkal és különböző szokásokkal végzett, szélesebb körű kutatásokkal is meg kell erősíteni a kutatási eredményeket.


Forrás: Medipress
2016. 09. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés