2024. Március 28. csütörtök
Brit laboratóriumokban akár hónapokon belül sor kerülhet genetikailag módosított emberi embriók létrehozására, amennyiben megkapják az engedélyt arra, hogy a mesterséges megtermékenyítési programokban résztvevő szülők által odaadományozott embriók génállományát genetikailag manipulálhassák.

Mindez persze nagy veszélyekkel járhat, hiszen az eljárást akár arra is felhasználhatják, hogy segítségével „tökéletes” gyerekeket hozzanak léte, akiknek haj- és szemszínek is megrendelésre készül. Kathy Niakan kutató annak tanulmányozására kért engedélyt az Emberi Meddőségi és Embriológiai Hivataltól, hogy kiderítse, miként befolyásolja egy embrió génállománya azt, hogy túléli-e az első hetét vagy nem, ami a fejlődés szempontjából egy kulcsfontosságú időszak. Jelenleg kettő petesejtből kevesebb, mint egy éli meg a megtermékenyítést követő első hetet, és csupán nyolcból egy eredményez terhességet és él meg legalább három hónapot. Ha sikerülne minél többet megtudni arról a kritikus első hétről, azzal sok nőt kímélhetnénk meg a vetélés fájdalmas eseményétől, illetve az újabb és újabb beültetések költségeitől.

Dr. Niakan szerint az új genetikai eljárás ebben segítene, hiszen ha lehetségessé válna, hogy az egyes géneket önmagukban vizsgálják, abból számtalan dolgot meg lehetne állapítani, ehhez azonban még szükség van az engedélyek beszerzésére. A szakember abban bízik, hogy első lépésként akár 120 embrión is végezhetnének vizsgálatokat, akiket olyan nők ajánlanának fel, akik már túl vannak a sikeres beültetésen, de még maradt felhasználatlan embriójuk. Ezzel saját sortársaikon tudnának segíteni, ami mindannyiuknak jó érzést adna, hiszen éppen ők tudják a legjobban, milyen fájdalmas, ha valakinek nem születhet saját gyermeke.

A kétkedők azonban már most arról beszélnek, hogy amennyiben engedik a kísérleteket, hamarosan tucatjával születnek majd a dizájner-bébik, akiknek a külső-belső tulajdonságaik a leendő szülők megrendeléseire készülhetnek.


Forrás: Medipress
2016. 01. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés