2024. Március 28. csütörtök
Már a születésünk pillanatában adott, mennyire leszünk később sikeresek a munkánkban, és nincs az a pénz és idő, amit érdemes volna ennek megváltoztatására szentelni – állítja egy sokak által radikálisnak tartott friss holland kutatás.

Az emberi agynak megvan a limitje, hogy milyen hatékonyan képes egy-egy feladatot kezelni, és ezt nem lehet különféle bónuszokkal vagy még több nyomással növelni. Mindez különösen az éberséget és figyelmet igénylő feladatoknál igaz. A szakemberek a résztvevők agyműködését vizsgálták, miközben azok különböző számítógépes feladatokat hajtottak végre, ám hiába jutalmazták vagy büntették őket, az agy egy bizonyos ponton túl képtelen volt hatékonyabban működni. Ezekben az esetekben az emberek keményebben dolgoztak ugyan, de eredményeik nem lettek jobbak.

“Úgy néz ki, hogy a biológia szab keretet annak, hogy milyen hatékonysággal képes működni az agyunk. Mindez pedig azt mutatja, hogy ideje átgondolnunk, milyen módszerekkel motiváljuk az alkalmazottakat a munkahelyen, és hogyan osztályozzuk teljesítményüket” – mondja Frank Hartmann professzor, a rotterdami Erasmus Egyetem munkatársa. A professzor szerint a cégeknek fel kellene ismerniük, melyek azok a feladatok, amelyeknek hatékony teljesítése biológiailag determinált, és nem büntetni azokat, akik biológiai okok miatt nehezebben teljesítenek bizonyos feladatokat” – teszi hozzá. Az elméletet tudományos körökben azzal támadják, hogy nem méri a kulturális hatásokat és a szociális tényezőket, amelyek egy-egy adottság alakulásával kapcsolatban felmerülhetnek.


Forrás: Medipress
2016. 01. 17.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés