2024. Március 28. csütörtök
Milyen a jó fogyókúrás termék? Amellett, hogy hatásosan fogyaszt, elvárjuk, hogy ne kelljen éhezni, legyen finom és könnyen elkészíthető, és nem szeretnénk érezni a fogyókúrák során gyakran jelentkező fáradtságot sem. Fogyassza le a jelentős súlytöbblettel rendelkezőket is, és az sem utolsó szempont, hogy tudományos vizsgálatok, orvosi tapasztalatok is támasszák alá a hatásosságát. Nos, mi találtunk ilyet!

Kevés olyan fogyókúrás készítmény van, ami már 25 éve megállja a helyét a magyar piacon. A 7 és 17 fogyókúrás italport több neves fogyasztó klinikán is eredményesen használták évekig (pl. Szent Imre Kórház), mégpedig jelentős súlytöbblet esetén is. Tudományos vizsgálatok és orvosi tapasztalat is alátámasztotta jelentős súlycsökkentő hatását, egyenértékűnek találták a fogyás mértékét azokéval, akik komoly gyógyszerekkel fogyókúráznak. A neve arra utal, hogy reggel 7 és délután 17 óra közé kell tenni az italpor elfogyasztását, és utána még egy könnyű vacsorát is ehetünk. Mondanunk sem kell, ez utóbbi különösen elnyerte tetszésünket. Nagyon egyszerű elkészíteni, 1 tasak port (1 adag) 2,5 dl, 1,5%-os tejjel kell elkeverni (pl. egy üvegben összerázni, de ha turmixoljuk, szép habos lesz), és máris kapunk egy nagyon finom és laktató turmixot.

 

Hogyan zajlik a fogyókúra?

Reggel 7 és délután 17 óra között iktassunk be 2 "főétkezést”, vagyis készítsük el a turmixot reggelire és ebédre, este pedig jöhet egy könnyű, finom vacsora. Meglepő, mennyire laktat! Gyakorlatilag ennyi az egész, így azért ki lehet bírni egy fogyókúrát. A kúra hetekig, nagy súlytöbblet esetén hónapokig is folytatható, ez utóbbi esetben azonban kérje ki orvosa véleményét is!

Miért alkalmazható ilyen sokáig az italpor?

Fogyókúra alatt a mérsékeltebb táplálkozás miatt óhatatlanul vitaminhiány jelentkezik, ami akár az egészséget is veszélyezteti. Ez azonban nem igaz a 7 és 17-re, ugyanis a vitaminok és nyomelemek gazdag tárházát rejti! Így ahelyett, hogy elesettséget, fáradtságot, tompultságot éreznénk, mint a fogyókúrázók zöme, a 7 és 17 fogyasztásakor fittnek, erősnek, és aktívnak érezzük magunkat, miközben még fogyunk is!

Mi így készítettük el...

Előnye, hogy külön kis tasakokban vannak az adagok, 2 db könnyen elfér egy női ridikülben is, amivel estig kihúzhatjuk. Kétféle ízben kapható: csokoládé, vanília, mindkettő finom. Nekünk a csokoládé ízlett a jobban. A vaníliát kipróbáltuk 3-4 szem fagyasztott eperrel összeturmixolva, ami alacsony kalóriatartalmú gyümölcs, így elhanyagolható mértékben növeli a kalóriaszámot. Az eredmény nagyon finom és laktató: mi más is lehetne egy vaníliás málnaturmix. (Persze bármilyen más alacsony kalóriatartalmú friss gyümölccsel is készíthetünk turmixot, de pl. fahéjjal is finom.) A A változatosság azonban gyönyörködtet, így a nap során egyszer vaníliából, egyszer csokoládéból készítettük el a turmixot.

Az ára baráti a hasonló termékek között, az összetétele pedig egyenesen páratlan. Egy turmix felér egy teljes értékű, egészséges főétkezéssel, ha kiszámoljuk, ennyiből bizony nem jön ki még egy átlagos ebéd sem. Csak ajánlani tudjuk!

Ára: 4 990 Ft + 990 Ft szállítási költség

Egy doboz tartalma (10 tasak)

Szállítási határidő: 2-5 munkanap

Online rendelés:

7 és 17 fogyókúrás italpor csokoládé ízű (1 doboz, 10 tasak)>>

7 és 17 fogyókúrás italpor vanília ízű (1 doboz, 10 tasak)>>

7 és 17 fogyókúrás italpor MIX (csokoládé, vanília ízű vegyesen) 1 doboz, 10 tasak>>

Telefonon is megrendelhető 9 - 17 óra között a vevőszolgálaton: 06 1 336 0114

Személyes átvétel esetén kérjük érdeklődjön telefonon, hogy raktáron található-e a termék.

(X)

Kalória (1 tasak, 33 g por): 250 ml 1,5%-os tejjel keverve 237 kcal

 Tápérték (1 tasak, 33 g porban 250 ml 1,5%-os tejjel keverve)
fehérje: 116 g, szénhidrát: 29 g, zsír: 5.8 g, élelmi rost 2.3 g, só: 1.1 g
Vitaminok (1 tasak, 33 g por)  250 ml 1,5%-os tejjel keverve: (RDA%)
A-vitamin 370.71 μg (37,8%)
D-vitamin 1,5 μg (30%)
E-vitamin 3,1 mg-TE (25,8%)
C-vitamin 27,52 mg (34,4%)
B1-vitamin 0.43 mg (39,1%)
B2-vitamin 0.98 mg (70%)
Niacin 5,93 mg (37,1%)
B6 vitamin 0,78 mg (55,7%)
Folsav 60,06 μg (30%)
B12 vitamin 0,42 μg (16,8%)
Biotin 0,42 μg (82,6%)
Pantoténsav 1,5 mg (25%)
Ásványi anyagok (1 tasak, 33 g por)  250 ml 1,5%-os tejjel keverve: (RDA%)
Kalcium 338,25 mg (42,3%)
Foszfor 171,15 mg (24,5%)
Kálium 512,5 mg (25,6%)
Vas 6,41 mg (45,8%)
Cink 2,99 mg (29,9%)
Réz 0.36 mg (36%)
Jód 40,04 μg (26,7%)
Szelén 21,1μg (38,4%)
Nátrium 421,56
Magnézium 72,97 mg (19,5%)
Mangán 0.38 mg (18%)
Összetevők: glükóz szirup, tejfehérje, borsófehérje, zsírpor (szójaolaj, tejfehérje), szójarost, sovány kakaópor, aroma, savanyúságot szabályozó anyag (trikálium-citrát), ásványi anyag mix (trikalcium-foszfát, dinátrium-foszfát, magnézium-oxid, nátrium-klorid, elemi vas, cink-oxid, nátrium-szelenit, mangán-szulfát, réz(II)-szulfát, nátrium-molibdát, króm(III)-klorid hexahidrát), só, vitamin mix (L- aszkorbinsav, DL-alfa-tokoferil-acetát, nikotinamid, retinil-acetát, kalcium-D-pantotenát, piridoxin-hidroklorid, riboflavin, kolekalciferol, kálium-jodid, tiamin-mononitrát, pteroil-monoglutaminsav, ciano-kobalamin, D-biotin), édesítőszer (szteviol-glikozidok).



Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés