2024. Április 19. péntek
Az Obesity című lap októberi számában arról számolnak be szakemberek, hogy egy újfajta módszer – az úgynevezett Elfogadáson Alapuló Viselkedésterápia (ABT) – segítségével sokkal hatékonyabb és tartósabb fogyás érhető el, mint a Hagyományos Viselkedésterápia (SBT) révén, amelynek a lényege csupán annyi, hogy az alanyokat arra ösztönzik, csökkentsék a kalóriabevitelüket és mozogjanak többet.

A kísérlet során 190 túlsúlyos, illetve elhízott személyt küldtek el a két terápia egyikére, mindkét csoport egy éven keresztül, összesen 25 alkalommal vett részt csoportfoglalkozáson, melyek során szakavatott emberek segítették őket céljaik elérésében.

Az Elfogadáson Alapuló Viselkedésterápia során a programban résztvevők három alapelvet fektettek le. Először is kitűztek egy célt maguk elé, ami miatt érdemes belevágni a diétába, például, hogy szeretnének sokáig élni, szeretnének aktív nagyszülők lenni. Másodszor tisztázták, hogy a terápia során lesznek kellemetlen pillanatok – például, amikor levertek lesznek vagy hirtelen megkívánnak valamit -, és lesznek olyan helyzetek, amikor le kell mondaniuk a kényelmükről, és tévézés helyett például sétálniuk kell. Harmadszor azt is tudatosították magukban, hogy nem szabad elfeledniük, a hangulatuk mindig kihat az étvágyukra és a mozgásigényükre, de nem szabad hagyni, hogy bármit is az szabjon meg, hogyan érzik éppen magukat.

Az eredmények azt mutatták, hogy az Elfogadáson Alapuló Viselkedésterápia résztvevői a kezdeti súlyuk 13,3 százalékától szabadultak meg egy év alatt, míg a másik csoport tagjai csak 9,8 százaléktól, ami azt jelenti, hogy az előbbi csoportban 36 százalékkal magasabb volt a fogyási arány. Továbbá, annak a valószínűsége, hogy valaki az egy év során 10 százalékos fogyást tud elérni, az Elfogadáson Alapuló Viselkedésterápia segítségével diétázó csoportban egyharmaddal magasabb volt, mint a másik módszerrel működő csoportban (64 százalék szemben a 49 százalékkal). Thomas Wadden és Robert Berkowitz szakemberek mindezt azért találják rendkívül fontos eredmények, mert bebizonyosodott, hogy az Elfogadáson Alapuló Terápia segítségével úgy lehet sokat és tartósan fogyni, hogy semmilyen radikális diétát vagy orvosságot nem kell hozzá bevetni.


Forrás: Medipress
2016. 10. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés