2024. Április 16. kedd
A túlsúly leadása pozitívan hat az erek tágulékonyságára és ezzel a szív és az érrendszer egészségére, állapították meg amerikai kutatók, akik szerint a fogyáshoz jobb a szénhidrátbevitel csökkentése.

Kerry J. Stewart professzor és munkatársai önkéntesek bevonásával azt vizsgálták, hogy a hasi zsírfelesleg és az ütőeres rendszer között milyen közvetett kapcsolat létezik. A hat hónapig tartó testsúlycsökkentő programban részt vevők kiindulási átlagsúlya némileg meghaladta az egy mázsát, a csoport fele nő volt, a másik fele férfi. A kutatók azt is vizsgálták, hogy a fogyás során van-e különbség a szénhidrátban szegény, vagy a kevés zsírt tartalmazó étrend hatása között.

erek, fogyás

A résztvevők fele által folytatott szénhidrátszegény diétában kenyérből, tésztából, gyümölcsből a kalóriabevitel 30 százalék lehetett, míg 40 százalék húsból, tejtermékből és olajos növényi magvakból eredő zsiradék volt. A többi résztvevő zsírszegény étrendet kapott, amiben csupán 30 százaléknyi kalória volt a zsír, 55 százalék a szénhidrát.

Az erek állapotának változását a felkaron mérték. Ennek jól ismert módszere, hogy öt percig a vérnyomásmérő mandzsettájával teljesen összeszorítják az ütőeret, majd amikor felengedik, az egészséges erek erősebben kitágulnak, mint a beteg artériák, hogy minél több vér áramoljon a végtagba.

A hatodik hónap végére minél több zsírt sikerült leadnia a vizsgálati alanynak, annál rugalmasabban tágultak a felkar erei, ennek megfelelően mind több vér áramlott az ujjakba.  Kimutatták azt is, hogy fél év alatt lényegesen többet fogytak a kevés szénhidrátot fogyasztó személyek, mint a zsírszegény diétán lévők: az első csoport átlag 13 kilóval lett könnyebb, a másik diétán lévők csak kilenc kilót fogytak.

Stewart professzor az Amerikai Szív Szövetség kongresszusán elhangzott előadásában hangsúlyozta, hogy a hasi zsírszövettől szabaduló kövérek ereinek tágulékonysága arányosan javul, ami igen kedvező a szív és a vérkeringés szempontjából.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés