2016. Július 29. péntek
Számos tévhittel ellentétben nem csak a fiatal lányokat zaklatják randizás során, hanem a tinédzser fiúk is jelentős számban átélik ennek traumáját.

Az amerikai kormányzati felmérés olyan fiatalokat vizsgált, akik eleve fokozott veszélynek vannak kitéve életkörülményeiknek betudhatóan, mivel az erőszakos bűncselekmények száma a környékükön és a családjukban igen gyakoriak.“Az átlagembert valószínűleg meglepi a tény, hogy a fiúkat nagyjából ugyanolyan eséllyel zaklatják, mint a lányokat.

Így fehérítsd a fogad otthon>>>

Mindez a lányokat érintő kutatással is egybevág: többen is bevallották ugyanis, hogy maguk is zaklattak már fiúkat” – mondja Monica Swahn, a Georgia State University munkatársa, aki nem vett részt magában a kutatásban.

“A korábbi amerikai kutatások azt igazolják, hogy a lányokat gyakrabban inzultálják randihelyzetben, de a jelek szerint a fiatal fiúknak is jelentős, hasonló jellegű stresszel kell szembenézniük” – teszi hozzá a kutatást vezető Dennis Reidy, a U.S. Centers for Disease Control and Prevention szakembere. “Fontos, hogy ne zárjuk be magunkat abba az elképzelésbe, hogy a fiúk minden esetben az agresszorok, és a lányok az áldozatok. A kutatás során 1100 gyereket vizsgáltunk, 11 és 17 év közöttieket. Az agresszió leggyakoribb formája az volt, hogy a lányok a fiúkról szexszel kapcsolatos pletykákat terjesztettek, illetve üzenetekkel zaklatták őket” mondja Reidy. A kutató azt is hozzátette, hogy érdemes észben tartani, hogy eleve a magas kockázatú csoportokat vizsgálták, tehát a kutatás nem nevezhető az egész nemzet körében reprezentatívnak.


Forrás: Medipress
2016. 02. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés