2024. Március 28. csütörtök
A túlsúly közel háromszor inkább járhat halálos következményekkel a férfiak esetében, mint a nőknél – derül ki egy friss kutatásból.

Az Oxford Egyetem munkatársai közel 4 millió férfi és nő adatait vizsgálták világszerte. Ebből kiderült, hogy a normális testsúlyú férfiak esetében 19, a nőknél pedig 11 százaléka az esélye annak, hogy 70 éves koruk előtt meghalnak. Ha azonban túlsúlyról van szó, ez a kockázat máris 30, illetve 15 százalékra emelkedik, amiből jól látszik, hogy az elhízás a férfiakra nézve veszélyesebb, mint a nőkre. A kockázat egészen pontosan 11 százalékkal emelkedett a férfiak esetében, míg csupán 4 százalékkal a nőknél. „A túlsúlynál csak a dohányzás okoz több korai halált Amerika-szerte. Elég már a testsúly 10 százalékától megszabadulni ahhoz, hogy jelentősen javuljanak az életkilátások. A nőknél ez 10 százalékkal csökkenti a 70 éves kor előtti halál kockázatát, a férfiaknál ez a szám viszont máris 20 százalék” – fogalmaz a kutatást vezető Richard Peto, az Oxford munkatársa.

A szakember azt is elmondta, hogy egyelőre nem teljesen világos, hogy miért ennyivel veszélyesebb a túlsúly a férfiak esetében, mint a nőknél. Valószínű, hogy a túlsúlyos férfiak inzulinrezisztenciája, májzsír-szintje és diabétesz-kockázata az, ami a problémát okozza, de ennek feltérképezéséhez további kiterjedt kutatásokra van szükség.


Forrás: Medipress
2016. 07. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés