2024. Március 28. csütörtök
Egy 22 millió évvel ezelőtt élt ősi majomfaj megkövesedett fogmaradványait tárták fel a kutatók egy északnyugat-kenyai lelőhelyen - derült ki az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) publikált új tanulmányból, amely szerint az eddig ismeretlen faj az óvilági majmok evolúciójának egy hiányzó láncszemét képviseli.

A nyugati világ technológiai átalakulása olyan alvási szokásokat alakított ki, amelyek nem természetesek az emberi szervezetnek. Mivel a megfelelő alvás fontos az egészséghez, mindenkinek saját felelőssége, hogy időben feküdjön le aludni - közölte, hozzátéve, a felnőttek ezzel példát mutatnak a gyerekeiknek.

A Három generáció az egészségért pályázat célja, hogy javuljon az egyes települések lakosságának egészségi állapota. Előrehaladni együttműködésben, közös döntésekkel lehet . G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke közölte, az európai uniós felnőtt lakosság 29,6 százalékának, a magyar lakosság 31,3 százalékának van alvásproblémája. Az eseményen kiosztott közlemény szerint májusban alvásterapeuta képzés indul Magyarországon. A képzés megkezdéséhez szakirányú felsőfokú végzettséggel kell rendelkezni, a teljesítéséhez pedig három év gyakorlati idő is szükséges. A rendezvényen bemutatták az alvásról, alvásproblémákról szóló Magyar Alváskönyvet, és átadták a Sleepfriendly Hotel (Alvásbarát Szálloda) díjat, amelyet a Hilton Budapest és a Mala Garden Siófok nyert el.


Forrás: MTI
2019. 03. 13.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés