2024. Április 20. szombat
2007. október 12-én, vasárnap, szimpóziumot és figyelemfelkeltő sétát tartott „Az Egészség Hídja” összefogás az emlőrák elleni küzdelem jegyében Debrecenben.

A regisztrált orvosi tapasztalatok szerint amennyiben a mellrákot a legkorábbi stádiumban észlelik, a betegek túlélési esélye 90%-os. A korai felismerés feltétele az önvizsgálat és a szakszerű mammográfiai szűrés, ami hazánkban 2001 óta működik szervezett keretek között, és amelyre minden 45 és 65 év közötti nő kétévente meghívólevelet kap. Ma Magyarországon a nőket a rosszindulatú daganatos megbetegedések közül legnagyobb arányban a mellrák sújtja, 2004-ben 2316 nő halálát okozta a betegség.

mellrák emlőrák elleni séta Egészség Hídja Összefogás

Az emlőrák elleni küzdelem jegyében szervezett mostani eseményen szakemberek tolmácsolásában előadások hangzottak el többek között az emlőszűrés fontosságáról, a szűrések hatásáról az emlőrák miatt végzett műtétek tükrében, az észak-alföldi emlőrákszűrési eredményekről és a civil szervezetek szerepéről, továbbá egy gyógyult beteg mondta el felépülése történetét.

A rendezvényt követően került sor arra a léggömbös, figyelemfelhívó sétára, amelyen a sétálók megkapták az emlődaganat elleni harc szimbólumává vált rózsaszín szalagot, amely az Összefogás logójában is visszaköszön. A 200 fő részvételével zajlott séta végén orgonaszó köszöntötte a résztvevőket a Nagytemplomban.

A civil szervezetek, közéleti személyiségek, politikai döntéshozók és nagyvállalatok által 2001-ben életre hívott összefogás célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a mellrák elleni védekezés és az egészséges életmód jelentőségére, valamint hogy minél több nőt vegyen rá a mellrák korai felismerését lehetővé tevő szűrővizsgálatokon való részvételre, és ezáltal életeket mentsen meg.


Forrás: Daylight Média
2007. 10. 15.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés