2024. Április 20. szombat
A rendszeres önvizsgálat mellett az orvosi hozzáértés is elengedhetetlen a mell betegségeinek megelőzésében, és időben történő felismerésében.

Az emberek számára egyre fontosabb az egészséges életmód, ami nem is csoda, hiszen egy sor betegség kerülhető el általa. Nem is hinné mennyi, hiszen a rendszeres, de nem túlzásba vitt sport, és a megfelelő táplálkozás olyan betegségek kockázatát is csökkenti, mint például a mellrák. Az önvizsgálat mikéntjéről, és a szűrések, valamint a rendszeres orvosi felügyelet fontosságáról dr. Lőrincz Ildikó, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyásza beszél.

A mell megbetegedései

A mell szövetei között találunk izom, zsír illetve mirigyes szöveteket is, hiszen funkciója igen sokrétű. Természetesen, mint másodlagos nemi jelleg fontos szerepet tölt be a szexualitásban – így pedig az önértékelésben is. mirigyes állományának hála a tejtermeléssel a csecsemő táplálását is ellátja, és igen nagyfokú rugalmasságra is képes, hiszen a megduzzadó kismama mell gond nélkül veszi a tejtermelés megindulását. A sokfajta szövet, és a folyamatosa mechanikai hatásoknak való kitettség azonban veszélyeket is rejt magában. A mellszövet elváltozásaival minden esetben komolyan kell foglalkozni, hiszen ha nem tesszük, akkor olyan veszélyes betegségekre nem derül fény idejében, mint a melldaganat.

Önvizsgálat

Természetesen mindenki hallott már az önvizsgálat fontosságáról, ám ennek ellenére viszonylag kevesen élnek ezzel a lehetőséggel. Ennek oka elsősorban a feledékenység, másrészt az érdektelenség. Pedig a nemtörődömség sajnos olyan következményekkel is járhat, amitől minden nő retteg. Dr. Lőrincz Ildikó, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyásza elmondta, hogy az önvizsgálat mikéntje nem bonyolult. Álljon a tükör elé, kezeit maga mellett tartva. Ezután emelje a karokat a feje fölé, és vizsgálja meg vizuálisan a melleit, hogy nem lát-e dudorokat, bőrelváltozást, kipirosodást. Ezután ujjbegyeivel apró, körkörös mozdulatokkal tapintsa át a mellett kívülről a mellbimbó felé haladva. Nem szabad kihagyni a hónalj tájékot sem, hiszen a mell szövetei egészen eddig kinyúlnak, és az esetleges problémák itt is jelentkezhetnek.

Nincs ok a pánikra

Ha valamilyen elváltozást tapasztal, akkor várjon néhány napot, de ha a probléma megmarad, haladéktalanul forduljon orvoshoz. Fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy a rendszeres szűrés, valamint a nőgyógyász hozzáértése segít megelőzni, vagy nagyon korán felfedezni az esetleges elváltozásokat. A rendszeres nőgyógyászati vizsgálatok során a szakember ellenőrzi a mellett is, és gyakorlottan fedezi fel az esetleges elváltozásokat. Fontos tudni, hogy a legtöbb esetben az idejében felismert problémák jó eséllyel teljesen rendbe hozhatóak, de a kezelésük minden esetben könnyebb. Ha elértést tapintunk fiatalabb korban az emlő ultrahanggal, negyven éves kor felett mammográfia segítségével vizsgálható. A vizsgálatokat radiológus szakorvos  végezni. Eltérés esetén általában tűbiopszia visz közelebb a diagnózishoz, de apróbb ciszták, jóindulatúnak tűnő elváltozások esetén a rendszeres kontroll is elképzelhető. A biopsziából nyert szövettan dönti el a további terápia szükségességét: műtéti, gyógyszeres illetve egyéb kiegészítő kezelésekre is szükség lehet.


Forrás: Nőgyógyászati Központ
2016. 01. 30.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés