2024. Március 28. csütörtök
Tizenhat év után ismét találkozott édesapjával az a kínai származású svájci lány, akit ötéves korában a közép-kínai Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban elvesztettek az utcán.

A kislányt annak idején a városi gyermekgondozóba vitték, ahonnan a rákövetkező évben örökbe fogadta egy külföldi házaspár. Vang Kao-csin mostohaanyja szingapúri lett, nevelőapja pedig olasz származású. A házaspár később Svájcba emigrált.

Az eltelt másfél évtized során a Csinja becenevű lány rendben kijárta iskoláit és ma folyékonyan beszél angolul, franciául és olaszul, bár a kínaival kicsit gondjai vannak. A hazatéréséről szóló beszámoló szerint, amit a China Daily cím napilap közöl, Csinja élete változatos volt ugyan Svájcban, de hiányzott neki szülővárosa, és nevelőszülei szerint egyre inkább kezelhetetlenné vált. Idén szeptemberben úgy döntöttek, hogy kapcsolatba lépnek azzal a kínai önkéntesekből álló civil szervezettel, amely az elveszett gyermekek hazatérését segíti, s megkérik: tegyenek kísérletet Csinja szüleinek megtalálására.

A vuhani média szeptember és október folyamán több cikket, sorozatot is közölt a svájci házaspár és örökbefogadott kínai gyermeke történetéről és a lány homályos emlékeiről otthonáról, a településről, ahol élt.

Október közepén egy Vang Jong nevű férfi azzal állt elő, hogy a megadott leírás pontosan illik arra a helyre, ahol ő lakik, és ha a lány mellkasán van egy heg, akkor nagy valószínűséggel az ő elveszett unokahúgáról van szó.

Ezt követően már bizonyossá vált, hogy Vang Kao-csin hamarosan találkozhat a rokonaival. A lány e hét szerdáján meg is érkezett Tienmen városba, ahol találkozott az édesapjával. Kiderült: anyja időközben meghalt, apja alkalmi munkákból tartja fenn magát. A hazavágyó Csinja pedig most nem igazán tudja mihez kezdjen magával és a helyzettel.


Forrás: MTI
2009. 11. 15.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés