2024. Március 28. csütörtök
A sportoló szívet vizsgálták -  30 felett rendszeres kontroll szükséges
Az elmúlt években történ tragikus sportolói halálesetek kapcsán átfogó szűrőprogram indult, amelynek során eddig kétszáz élsportoló, köztük 133 olimpikon teljes körű kardiológiai és sportélettani kivizsgálására került sor a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központja által életre hívott Semmelweis Híd Projekt keretében.

A vizsgálat eredményeiről tartott budapesti sajtótájékoztatón Tóth Miklós, a Semmelweis Egyetem (SE) rektorhelyettese, az SE egészségtudományi és sportorvosi tanszékének vezetője rámutatott: az élsport ma más, mint amilyen akár két évtizede is volt. „Sokkal korábbi életkorban kezdődik a sportolói pályafutás, sokkal nagyobb az edzés- és versenyintenzitás. Napjainkban a sport üzlet, megélhetési forrás, munka is egyben, ezáltal nagyjából tíz évvel hosszabb időt töltenek a sportolók az élsportban. Két évtizede egy 25 éves olimpikon már szeniornak számított, a pekingi olimpián a döntősök között 35-38 éves sportolók is voltak” – fogalmazott Tóth Miklós.

A sportoló szívet vizsgálták

élsportolók, szív

A projekt során 24 órás EKG, szívultrahangos és mágneses rezonanciás (MRI) vizsgálatokkal mérték fel, hogyan változnak a sportolók élettani paraméterei, fennállnak-e náluk a hirtelen szívhalál rizikófaktorai. A szakemberek arra keresték a választ, hogyan óvhatják meg a sportolókat a tragédiától, és hogyan diagnosztizálhatók korábban, precízebben a kóros elváltozások.

A mért adatokat egy biobankban rögzítették, amelyben különböző kardiológiai kórképekben szenvedő betegek adatai is megtalálhatók, és bioinformatikai módszerekkel összefüggéseikben elemezhetők. A vizsgálatok lehetőséget teremtenek a sportolói edzett szív és a kóros állapotú szív közötti nem mindig éles határ objektív elkülönítésére. Az átfogó kutatómunka eredményeként meghatározhatók a sportolók sportág-specifikus keringési paramétereire vonatkozó normálértékek is.

30 felett rendszeres kontroll szükséges

A fizikai képességek genetikai hátterét kutató vizsgálatok során egy 64 génvariánst mérő biochipet fejlesztettek ki, amely a hirtelen szívhalálra való hajlamot, a fizikai teljesítőképesség jellemzőit, és az anyagcsere-betegségekre való hajlamot detektálja. A továbbiakban egy éven belül 1000 sportoló cél-orientált genomikai adatait kívánják felvenni az eljárás segítségével.

„Elsősorban olimpikonokat, világbajnokokat vizsgáltunk. Részben a genetikai hátterüket, részben a kardiovaszkuláris megbetegedésre hajlamosító tényezőket kerestük, részben pedig a szív- és érrendszeri paramétereiket mértük extrém terhelés alatt” – mondta Tóth Miklós professzor az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint a 200 megvizsgált sportolóból hat olyan volt, akit továbbküldtek részletesebb kardiológiai vizsgálatra, de közülük egyet sem kellett eltiltani a sportolástól, csupán szorosabb szívgyógyászati kontrolljuk javasolt.

„Ez azt jelenti, hogy az egyébként évente kötelező sportorvosi vizsgálatot kardiológiai szempontból érdemes gyakrabban elvégezni” – magyarázta Tóth Miklós. Hozzátette: azt javasolják, hogy bizonyos életkor fölött minden élsportoló rendszeres kardiológiai vizsgálaton essen át, ennek a módszertani ajánlásait most dolgozzák ki.

„Úgy gondolom, hogy 30 év fölött mindenképp szükséges a rendszeres kardiológiai kontroll. Amennyiben azonban valakinél akár genetikai, akár az anyagcsere szempontjából kimutathatók a hajlamosító tényezők, ennél fiatalabb korban is célszerű a rendszeres vizsgálat” – összegezte a professzor.


Forrás: MTI
2010. 11. 06.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés