2024. Március 28. csütörtök
A túlsúly kialakulásának okai -  Szövődmények -  Mit tehetünk a szövődmények megelőzésének érdekében?

  Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

A túlsúly és az elhízás a 21. századi nyugati világ egyik legnagyobb egészségügyi kihívása, sokkal több embert érint mint gondolnánk, megfékezéséhez pedig nem csak alapvető szemléletváltásra, hanem világszintű összefogásra lenne szükség. Sokan nem tudják, de az elhízás nem mindig az egészségtelen életmód, hanem a személy hatáskörén kívül eső egészségügyi faktorok következménye is lehet, ráadásul számos további betegség, így például a magas vérnyomás, vagy a cukorbetegség kialakulásának melegágya. A március 4-i Elhízás Elleni Világnap a megelőzésre és a kezelés fontosságára hívja fel a figyelmet.


• Ma Magyarországon minden ötödik kisiskolás gyerek túlsúlyos vagy elhízott

• A fiatal felnőttek harmada, a 65 évnél idősebbek több mint 70 százaléka küzd súlyfelesleggel

• A jelenlegi járványhelyzetben az elhízott, COVID pozitív egyének kétszer akkora eséllyel kerültek kórházba, mint a normál testsúlyú fertőzöttek

• Az elhízás növelheti a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát

Elhízás világnapja

Az elhízás járványszerű terjedése világszerte az egyik legsúlyosabb, gyerekeket és felnőtteket egyaránt veszélyeztető egészségügyi probléma, melynek mértéke az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előrejelzése szerint a következő évtizedekben is egyre növekedni fog. Az elhízottak aránya Európában a felnőtt lakosság körében Magyarországon a legmagasabb, de globális viszonylatban sem maradtunk le az élmezőnytől, hiszen negyedik helyen állunk az USA, Mexikó és Új-Zéland után.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Ha komolyan veszed a tartós fogyást,

és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne

- Füst- és szagmentes

- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is

- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.

- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..

 

MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >>

----------------------------------------------------------------------------------------------------

A túlsúly kialakulásának okai

Bár a túlsúly kialakulásának hátterében számos ok állhat, mint pl. genetikai, hormonális, pszichológiai, szociokulturális gazdasági vagy környezeti tényezők, melyeket az egyén nem tud befolyásolni, mégis az egyik leggyakoribb ok a mozgásszegény életstílus és a túlzott kalóriabevitel. Éppen ezért kiemelkedően fontos az egészséges életmód kialakítása már gyerekkorban is. A gyermekkori elhízás a túlsúlyos felnőttkor előszobája lehet, hiszen az ekkor tanult viselkedésformák a későbbi életszakaszokat is nagyban meghatározzák. Ma Magyarországon három éves kor felett a túlsúlyosak aránya az életkorral együtt növekszik, s bár az utóbbi évek felmérései alapján az ifjúság körében a számok stagnáltak, továbbra is minden ötödik kisiskolás gyerek túlsúlyos, vagy elhízott. A kor előrehaladtával ez az arány tovább emelkedik, a fiatal felnőttek majdnem negyven százaléka, a 65 évnél idősebbek több mint 70 százaléka küzd súlyfelesleggel. A koronavírus okozta bezártság, és az ebből következő, eddiginél is mozgásszegényebb életmód pedig vélhetőleg tovább rontja majd a helyzetet.

Szövődmények

A túlsúlynak és az elhízásnak az általános egészségre is közvetlen negatív hatása van, a jelenlegi járványhelyzetben például majdnem kétszer akkora eséllyel kerültek kórházba az elhízottak, mint a normál testsúlyú fertőzöttek. Továbbá az elhízás számos hosszú távú problémához is vezethet: a szív-érrendszeri megbetegedések, a vesebetegség, a reumatológiai betegségek vagy a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának esélyét is növelheti.

Mit tehetünk a szövődmények megelőzésének érdekében?

A cukorbetegek száma évről-évre nő, Magyarországon több mint 700 ezer diagnosztizált, 2-es típusú cukorbeteg él. A diagnosztizált cukorbetegek mellett vannak fel nem ismert esetek és olyanok is, akik a diabetes kórmegelőző állapotaiban szenvednek, így hazánkban kb. másfél-kétmillió ember érintett a kérdésben. A diagnosztizált betegek 96%-a 2-es típusú diabéteszben szenved, ennek kialakulása az 1-es típusú cukorbetegséggel szemben megelőzhető, vagy befolyásolható az egészséges testsúly elérésével és megtartásával, rendszeres közepes intenzitású testmozgással, napi 3-5 adag gyümölcs és zöldség, valamint csökkentett cukormennyiséget tartalmazó étrend kialakításával, és a dohányzás elkerülésével.

Amennyiben valakinél mégis kialakul cukorbetegség, egy speciálisan kialakított, személyre szabott, testsúlycsökkentő, valamint vércukorérték normalizáló diéta, továbbá a rendszeres testmozgás bevezetése jelentősen javíthat az életminőségen. Előfordul azonban, hogy ez a fajta életmódváltás kevésnek bizonyul és terápiás kezelés szükséges a megfelelő anyagcsere elérése érdekében. Az injekciós megoldások mellett elérhetőek szájon át szedhető készítmények is.

 

A túlsúly és az elhízás számos, egész életünket meghatározó egészségügyi probléma és több krónikus megbetegedés hátterében áll, de életmódváltással, és némi tudatossággal sokat tehetünk azért, hogy a plusz kilók ne nehezítsék meg mindennapjainkat.

 


Forrás: Well
2021. 03. 04.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés