2024. Április 20. szombat
A komoly alváshiánytól szenvedők érzékenyebben reagálnak az ételek látványára, azaz éhesebbnek érzik magukat, mint amilyenek valójában – idézte amerikai kutatók megállapítását a Scientific American című ismeretterjesztő portál.

A szakemberek vizsgálataikban tizenkét normál testsúlyú felnőtt férfi agyát szkennelték orvosi képalkotó berendezéssel, miközben az önkéntesek ételfotókat néztek. A tesztet normál éjszakai alvás és egy ébren töltött éjszaka után is elvégezték.

alváshiány, éhségérzet

Úgy találták, hogy kialvatlanul jóval nagyobb aktivitást mutatott az agy éhségért felelős területe (a jobb oldali elülső cinguláris kéreg), mint kipihent állapotban. Az agyi válasz független volt attól, hogy megelőzően mennyire érezte magát éhesnek a vizsgálati alany, és attól is, hogy milyen kalóriatartalmú ételt ábrázolt a mutatott fotó.

A teszt után a kialvatlanok azonban már éhesebbnek vallották magukat, mint a kipihentek, annak ellenére, hogy vércukorszintjük ezt nem indokolta, mert nem változott a vizsgálat ideje alatt. Mindez arra utal, hogy önmagában az alváshiány arra ösztönözheti az agyat, hogy bekapcsolja az evés iránti vágyat függetlenül az aktuális vércukorszintünktől.


Forrás: MTI
2012. 01. 29.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés