2024. Április 19. péntek
A legújabb kutatás azt tanúsítja, hogy egyre több kórházban adnak az apró koraszülötteknek tápszer helyett donor anyatejet, ami kedvezően hat a csecsemőkre.

A kutatók kimutatták, hogy 2007. és 2013. között Kaliforniában a korábbi 21 százalékról 41 százalékra nőtt azoknak a kórházaknak az aránya, ahol donor anyatejet kínáltak a csecsemőknek az újszülött intenzív osztályokon. Ezekben az években a változtatást bevezető újszülött intenzív osztályokon azoknak az édesanyáknak a száma is megemelkedett, akik elkezdtek szoptatni, mire gyermeküket kiengedték az intenzívről. A Pediatrics című szakfolyóirat február 22-i számában megjelent tanulmányból az is kiderült, hogy a donor anyatejjel táplált csecsemőkben kisebb valószínűséggel alakult ki a nekrotizáló enterokolitisz nevű veszélyes bélrendszeri fertőzés. A kutatást vezető Dr. Henry Lee, a Stanford Egyetem munkatársa azonban hozzátette, nem egyértelmű, hogy maga a donor anyatej váltotta ki ezeket a változásokat. „Ez még nem bizonyít ok-okozati összefüggést” – mondta a kutató, „de jó látni, hogy ebbe az irányba mutatnak az összefüggések.”

A szakértők általában úgy vélik, hogy a csecsemők táplálásában, a súlyosan koraszülötteket is beleértve, az anyatej a legjobb táplálék, azt azonban korábban nem mutatták ki egyértelműen, hogy jót tesz-e a donor anyatej az újszülött intenzív osztályon kezelt koraszülötteknek. Lee kutatócsoportja most azt mutatta ki, hogy a pozitív változások egy időben következtek be azzal, hogy egyre több újszülött intenzív osztály kezdett el használni donor anyatejet. Kutatásukból az derült ki, hogy a vizsgált időszakban mindegyik kórházban több édesanya kezdett el szoptatni, a nekrotizáló enterokolitisz előfordulása pedig körülbelül felére esett vissza. A javulás esélye azonban azokban a kórházakban bizonyult a legnagyobbnak, ahol donor anyatejet kezdtek használni. Ezekben a kórházakban 2007-ben az anyák körülbelül 53 százaléka kezdett el szoptatni, mire gyermeke kikerült az intenzívről, míg 2013-ban ez az arány már 62 százalékra emelkedett. Ugyanebben az időszakban a koraszülöttek körében a nekrotizáló enterokolitisz előfordulása 6,6 százalékról alig több mint 4 százalékra csökkent.


Forrás: Medipress
2016. 02. 28.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés