2024. Április 20. szombat
Nem emelnek vádat emberölés és egyéb bűncselekmények miatt a nagyobb dohánycégek ellen Hollandiában, az ügyészség csütörtöki döntése szerint ugyanis az érintett vállalatok megfelelően tájékoztatták a fogyasztókat az egészségügyi kockázatokról.

Az eljárást kezdeményező aktivisták és kórházak szerint a Philip Morris, a British American Tobacco, a Japan Tobacco International és az Imperial Tobacco Benelux cégeket büntetőjogi felelősség terheli, amiért tudatosan olyan termékeket árusítanak, amelyek halálos betegségeket okozhatnak. A panaszosok azt állítják, hogy a dohányvállalatok csaltak a laboratóriumi teszteken, s hangsúlyozták, hogy "függőséget okozó dohánytermékek évtizedek óta tartó, nagy volumenű előállítása és árusítása miatt meg kell indítani ellenük a büntetőeljárást".

Az öt legjobb natúr ránctalanító összetevő > > > 

A holland ügyészség csütörtökön közölte: a jelenlegi törvényi keretek között nincs valós esély arra, hogy megállapítsák ezen társaságok büntetőjogi felelősségét, ezért nem emelnek vádat. "A dohányzás valóban halált okozhat, a vádhatóság szerint azonban a dohánycégek nem sértettek törvényt" - írták a kiadott közleményben, amelyben rámutattak, hogy a fogyasztók tisztában vannak az egészségügyi kockázatokkal.

A gyógyszerész szemével a natúrkozmetikumokról>>>

Az aktivistákat képviselő Benedicte Ficq elmondta, hogy nem adják fel a harcot, és a fellebbviteli bírósághoz fognak fordulni. Kijelentette ugyanakkor, önmagában már az is nagy győzelem, hogy eddig példátlan társadalmi párbeszéd indult a kérdésről. A British American Tobacco szóvivője üdvözölte a döntést. Mint mondta, nem is számítottak másra, mivel termékeik "minden vonatkozó előírásnak megfelelnek".


Forrás: MTI
2018. 02. 24.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés