2024. Március 28. csütörtök
A depresszióra való hajlam a genetikai háttértől is függ: egy nagyszabású amerikai tanulmány szerint egy gén hatással van arra, milyen gyorsan hever ki valaki egy súlyos traumát.

A gén – amely részt vesz a szerotonin nevű neurotranszmitter képzésében – és a depresszió kockázata közt amerikai kutatók már 2003-ban felfedezték az összefüggést, hat évvel később azonban egy 14 tanulmányt összesítő elemzése megcáfolta eredményüket. A Michigani Egyetem kutatói újra megvizsgálták az említett összefüggést, ezúttal 54 korábbi vizsgálat kielemzésével, amelyekben a résztvevők száma csaknem elérte a 41 ezer főt.

depresszió, gén

Minden tanulmányt figyelembe véve arra az eredményre jutottak, hogy a genetikai háttértől függően az ember különféleképpen reagál a stresszre – írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása.

A gén bizonyos változata befolyásolja gazdája azon képességét, hogyan teszi túl magát egy sorscsapáson. Ez elsősorban azokra az emberekre érvényes, akiket gyerekkorukban bántalmaztak, vagy súlyos betegségen estek át. A kutatók mindazonáltal hangsúlyozzák az Archives of General Psychiatry című szaklapban megjelent írásukban, hogy a gén csupán egy a számos tényező közül, amelyek befolyásolják egy ember traumát követő reakcióját.


Forrás: MTI
2011. 01. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés