2024. Március 29. péntek
Jelölés a díjra

Idén először adják át a Deloitte támogatásával létrejött Démétér-díjakat. A díjat az életet veszélyeztető daganatos megbetegedésben szenvedő gyerekek gyógyulása iránt elhivatott, áldozatkész kórházi csapatok, orvosok és szakképzett ápolók mindennapi munkájának elismerése céljából hozta létre a Démétér Alapítvány.

 

Nézze meg az EgészségPláza termékeit!


„Az idén első alkalommal kiosztásra kerülő Démétér-díj célja, hogy ösztönözzük a gyógyítással foglalkozó szakembereket a közeledésre betegeik felé, illetve hogy kinyilváníthassuk: megbecsüljük az elhivatott egészségügyi dolgozókat. Ily módon szeretnénk köszönetet mondani azoknak, akik még a legnehezebb helyzetekben is megtesznek mindent, ami szakmailag és emberileg elvárható. Sőt, gyakran még annál is sokkal többet.” – mondta el Tóbiás Tímea, a Démétér Alapítvány munkatársa elmondta:

A Démétér Alapítványt néhány lelkes civil, valamint a budapesti Szent László Kórház Csontvelő-transzplantációs Osztályának szakmai csapata hívta életre 2005-ben. Az Alapítvány célja a vérképzőrendszeri rákos megbetegedésben szenvedő gyerekek, ezen belül a csontvelő-transzplantáción átesett betegek gyógyulásának, és azt követő rehabilitációjának elősegítése, valamint a kórházban eltöltött hosszú hetek alatt szinte elkerülhetetlenül bekövetkező izoláció hatásainak enyhítése.

Jelölés a díjra

Az Alapítvány az ország minden régiójából várja a jelöléseket a Déméter-díjra, mindazoktól, akik gyermekük egészségügyi ellátása során a gyógyító szakemberek részéről kiemelkedő szakmai és emberi hozzáállást tapasztaltak.

Jelölt lehet:
• gyermek-onkológiai területen dolgozó szakember, orvos, szakápoló;
• aki 18 év alatti fiatalok gyógyulása érdekében fejti ki gyógyító, rehabilitáló, segítő tevékenységét úgy, hogy közben kivívta a betegek és hozzátartozók elismerését, tanúbizonyságot téve emberségéről és toleranciájáról, valamely követésre méltó eredményt ért el, tevékenységével másokat is kiemelkedő szakmai munkára ösztönöz;
• olyan kórházi osztály, amely működésével, szervezettségével, a gyógyítás során elért eredményeivel példaértékű és ösztönző hatású lehet más szakembergárdák, kórházak számára is.

A jelöléseket az Alapítvány 2008. szeptember 30-ig fogadja, a jelöltek közül évente egyszer választja ki a díjazottakat a Démétér-díj kuratóriuma. Jelölő lapok letölthetők a www.demeterhaz.hu weboldalról. A Démétér-díj ünnepélyes átadására 2008. október 20-án kerül sor.

A Démétér-díjakat a Deloitte támogatásával az idén 3 kategóriában adják át, az alábbiak szerint:
• Gyermek-onkológiai területen dolgozó szakápoló – 300.000 Ft
• Gyermek-onkológiai területen dolgozó orvos – 500.000 Ft
• Gyermek-onkológiai kórházi osztály – 1.000.000 Ft

A Démétér-díj kuratóriumának tagjai: Szávai Viktória színésznő, Beke Zsuzsa pr-vezető, kommunikációs szakember, Vincze Imre vállalati tanácsadó, tréner, Pikó András újságíró, valamint Dr. Ungár László onkológus, szülész-nőgyógyász.

Nézze meg az EgészségPláza termékeit!


Forrás: Privy Council Communications
2008. 08. 26.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés