2020. December 04. péntek
A koronavírus-járvány második hullámának küszöbén állva ismét aktuális a maszkviselés fontosságát hangsúlyozni. A megfelelő védőfelszerelések ugyanis bizonyítottan segítenek csökkenteni a vírus terjedését a levegőben, amikor egy fertőzött személy köhög, tüsszent vagy beszél - akár mutat az illető tüneteket, akár nem.

Sok család azonban, ahol demenciával élő személyről gondoskodnak, előre szoronganak a kötelező maszkviseléssel kapcsolatban, hiszen a szellemi hanyatlás időnként megnehezíti a fontos új információk befogadását és a szabály jelentőségének megértését.

A maszk viselése jelenleg kötelező a tömegközlekedési eszközökön és a boltokban, ez alól csak azok jelentenek kivételt, akiknek alapbetegsége jelentősen megnehezítené a védőfelszerelés hordását.

Demencia felejtek5

A demenciával élők számára több szempontból is kihívást jelenthet a maszk felvétele. Előfordulhat, hogy a védőeszköz anyaga vagy érzete zavarja őket, ám az is lehet, hogy elfelejtik, miért is kell viselni.

A szerettünk szorongását csökkentheti, ha többféle anyagú és kialakítású maszkot is kipróbálunk velük. Az is jó megoldást jelenthet, ha saját sáljukból vagy kendőjükből készítjük el a szájat takaró eszközt.

Érdemes arra is gondolnunk, hogy hol kérjük meg szerettünket a maszk felvételére: egy demenciával élő személynek nagy stresszt jelenthet, ha egy forgalmas állomáson kell sebtiben felvennie a maszkot. Ezzel szemben, ha otthon, kényelmesen készülődve veszi fel szerettünk, esetleg könnyebben elfogadja a védőintézkedést.

Ha nehezen tudjuk meggyőzni a demenciával élő személyt a maszk viseléséről, mi is tegyük fel a sajátunkat és kérjük meg, hogy utánozzon minket. Fontos szem előtt tartanunk azt is, hogy rendszeresen emlékeztessük arra, miért van ez a szabály. Kerüljük a bonyolult magyarázatokat és a járvány szó használatát, helyette inkább olyan korábbi élményhez kapcsoljuk a jelenlegi helyzetet, mint egy influenza vagy más hasonló fertőzés.

Amennyiben semmilyen megközelítés sem vezet célra, érdemes megbeszélnünk a kérdést a háziorvosunkkal. Emellett pedig ne feledjük, hogy vannak más, szintén az egészségünket védő intézkedések, amik továbbra is segítenek megóvni demenciával élő szerettünket. Fokozottan ügyeljünk a kétméteres fizikai távolságtartás betartására és az alapos, legalább fél percig tartó, gyakori meleg vizes és szappanos kézmosásra.

Kérjen segítséget!

Az érintettek illetve a betegek hozzátartozói felvehetik a kapcsolatot orvosi, jogi, társadalombiztosítási szakértőkkel, akik a problémákban személyre szabott tanácsokat tudnak adni. Megoszthatják sorstársaikkal a gondokat, tapasztalatokat. Segíthet a felejtek.hu internetes portál, amelynek oldalain információt kaphatnak az Alzheimer-kórról, tüneteiről, a beteg gondozásáról, a friss kutatásokról.

 


Forrás: felejtek.hu
2020. 10. 21.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés