2024. Március 29. péntek
A testzsír által termelt új típusú hormont azonosítottak amerikai kutatók, akik úgy vélik, ezzel a diabétesz és más, az elhízással összefüggő állapotok elleni küzdelem új irányt vehet.

A hormon megakadályozza a zsír felhalmozódását a májban és segíti a vér glükózszintjének beállítását – írja Cell című tudományos folyóiratban megjelent dolgozatában Gokhan Hotamisligil, a Harvard Egyetem közegészségügyi karának munkatársa, a kutatás vezetője.

vércukorszintet mérő nő, cukorbetegség, testzsír, hormon

A palmitoleát elnevezésű hormont a kutatók egerekben vizsgálták, de a vegyület az emberben is megtalálható. Míg a többi ismert hormon fehérje- vagy szteroidalapú, a palmitoleát az első példa a zsírsavból képződő hormonokra – mondta Hotamisligil.

A palmitoleát eddig is ismert volt, de hormonként most azonosították először. A hormonok a szervezet kémiai üzenetvivői, amelyek a vérárammal haladva eljuttatják az információkat a sejtekhez és befolyásolják a szervek működését, olyan folyamatokat, mint a növekedés, anyagcsere, vagy a hangulat változásai.

Amennyiben az embernél ugyanaz a szerepe az újonnan talált hormonnak, mint az egereknél, értékes fegyverré válhat a kettes típusú diabétesszel, vagy az úgynevezett zsírmájjal szemben – tette hozzá a kutatásvezető.

"Minden tény arra utal, hogy a zsírsejtekből jön (a palmitoleát)" – hangsúlyozta Hotamisligil. Egyik feladata, hogy a májjal kommunikálva rábírja, ne vegyen fel zsírt, ami az elhízott embereknél gyakran előfordul. Egyúttal arra készteti az izmokat, használjanak fel glükózt a vérből, ezzel az inzulinhoz hasonlóan szabályozza a magas vércukorszintet.

A kutatók azt is megállapították, hogy a testzsír szaporodásával csökken a termelődő palmitoleát mennyisége, ami azt jelenti, hogy a kövér embereknél sokkal kevésbé jelentkezik jótékony hatása. "Amikor a legnagyobb szükség lenne rá, akkor termelődik a legkevesebb" – emelte ki Hotamisligil. Pótlásával azonban új irányt vehet a diabétesz és az elzsírosodott máj kezelése.


Forrás: MTI
2008. 09. 21.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés