2024. Március 29. péntek
Régóta ismert, hogy a cukorbetegség a szívinfarktus és az agyi katasztrófa egyik legfontosabb kockázati tényezője, egy újabb nagy vizsgálat eredménye pedig azt is bizonyította, hogy tíz évnél hosszabb fennállása esetén ez a veszély háromszorosára növekszik.

A Stroke című szaklap márciusi számában megjelent eredmény az Észak Manhattan Tanulmányból származik, amelyben a szélütés kockázati tényezőivel foglalkoztak. Manhattan ideálisan példázza az Egyesült Államok sokféle eredetű, többféle bőrszínű lakosságát, így igen alkalmas színhely arra, hogy az amerikai népesség egészségi állapotát felmérhessék.

cukorbetegség, szélütés

A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy az idő előrehaladásával a cukorbetegek között hány esetben fordul elő agyi katasztrófa. A nagy beteglétszám – 3298 felnőtt ember adatait gyűjtötték össze – lehetővé tette, hogy a cukorbetegségen kívül minden egyéb tényezőt külön-külön is figyelembe vegyenek, például az életkort, a dohányzást, a vérnyomást és a rendszeres testmozgás mértékét.

A Mitchell Elkind vezette kutatócsoport megdöbbent, amikor azt tapasztalta, hogy az öt-tíz éve cukorbetegség miatt kezelt emberek kórházi felvétele tíz esztendő után szélütés következtében a háromszorosára növekedett. Természetes, hogy ebben az életkor előrehaladása is szerepet játszott, de a statisztikai értékelés során a kutatók ezt figyelembe vették.

Az Amerikai Cukorbetegek Társasága azonnal nyilvánosságra hozta, hogy az Egyesült Államok területén élő mintegy 26 millió cukorbeteg több mint a fele 65 évesnél fiatalabb, akik szélütéskockázata rohamosan növekszik.

A vizsgálatot végző orvosok hangsúlyozzák, hogy a cukorbetegek gondos kezelése mellett a szélütés egyéb kockázati tényezőire az eddigieknél is nagyobb figyelmet kell fordítani. A dohányzás abbahagyása, a súlytöbblet, a magas vérnyomás és az emelkedett koleszterinszint csökkentése ugyancsak lényeges feladat.


Forrás: MTI
2012. 03. 21.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés