2024. Március 28. csütörtök
Holttestek, sebek, elfeketedett tüdők: sokkoló fényképek  díszítik” 2012 szeptemberétől az Egyesült Államokban eladott cigarettásdobozokat – jelentette be az amerikai kormányzat, amely így kívánja felhívni a nagyközönség figyelmét a dohányzás káros hatásaira.

2012 szeptemberétől az FDA (a dohányárukkal kapcsolatos szabályokért is felelős amerikai gyógyszerügyi hatóság) megköveteli, hogy valamennyi cigarettacsomagoláson és reklámon figyelmeztető feliratokat helyezzenek el – áll a hivatal honlapján.

cigarettásdoboz

A cigarettásdobozokon és a reklámokon eddig is volt a dohányzás veszélyeire figyelmeztető felirat, de 25 év óta most először döntött a kormányzat úgy, hogy ilyen látványos kommunikációs eszközhöz nyúl – közölte az FDA.

Az egyik felvételen egy holttest látható, a mellén összevarrt sebbel, a „Figyelem, a dohányzás megölheti” felirattal. Az Egyesült Államokban naponta mintegy 1200 ember hal meg a dohányzással kapcsolatos betegségekben.

A figyelmeztetések a dobozok elülső és hátsó oldalának 50, a reklámfelületnek pedig 20 százalékát borítják majd – közölte az FDA, amely abban reménykedik, hogy a figyelmeztetések bevezetése jelentős következményekkel jár a közegegészségügyre a dohányosok számának csökkenésével, ami életeket ment meg, növeli a születéskor várható élettartamot és csökkenti az egészségügyi kiadásokat.


Forrás: MTI
2011. 06. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés