2024. Április 18. csütörtök
A Kalifornia Egyetem San Franciscó-i fakultásának kutatócsoportja első ízben izolált felnőtt emberekből energiaégető „bézs” zsírt, amely az egészségtelen fehér zsírt egészséges barna zsírrá képes átalakítani.

A kutatóknak a bézs zsír új genetikai markereit is sikerült azonosítaniuk. A Nature Medicine március 16-i számában megjelent felfedezés a kutatás vezetője, Shingo Kajimura szerint jelentős előrelépést hoz az elhízás elleni új gyógyszerek fejlesztésében.

Minden emlős, köztük az ember is, kétféle zsírral rendelkezik, amelyeknek ellentétes a funkciója: a fehér zsír energiát raktároz, és összefüggésbe hozható a diabétesszel és az elhízással, a barna zsír pedig az energia elégetése révén hőt termel, és a soványsággal áll összefüggésben. Az emberi csecsemők születéskor barna zsírral rendelkeznek a hideg elleni természetes védelemként, a téli álmot alvó állatok, például a medvék pedig nagy mennyiségű barna zsírt halmoznak fel ugyanebből a célból. Kajimura elmondta, 2009 óta tudjuk, hogy a felnőtt emberek is jelentős mennyiségű barna zsírral rendelkeznek. Mostanáig azonban nem volt világos, hogy ez a zsír az úgynevezett klasszikus barna zsír, amellyel a csecsemők születnek, vagy bézs zsír, amely a fehér zsíron belül található meg, és képes átalakítani a fehér zsírt barna zsírrá a hideg vagy más stressztényezők hatására.

Kajimura és munkatársai egyedülálló barna zsírsejteket izoláltak és klónoztak két felnőttből. A klónozott sejtek bonyolult genetikai és fehérjeelemzése után kijelentették, hogy sikeresen izoláltak átalakítható barna zsírsejteket. „Ez az eredmény újabb lépéssel visz bennünket közelebb laboratóriumunk célkitűzéséhez, vagyis ahhoz, hogy zsírsejteket hozzunk létre az elhízás elleni kezeléshez” – nyilatkozta Kajimura. „Megpróbáljuk kideríteni, hogyan lehet a fehér zsírt barna zsírrá átalakítani, eddig azonban nem sikerült kimutatni, hogy a barna zsírok ezen átalakítható formája valójában jelen van az emberekben.” Most, hogy a kutatók rendelkeznek egy megbízható emberi bézs zsírsejt tenyészettel, felhasználhatják majd a rendszert szűrőplatformként ahhoz, hogy azonosíthassák és tesztelhessék azokat a kis molekulákat, amelyek az emberi barna zsír fejlődését, differenciálódását és termogén (hőtermelő) tevékenységét aktiválják.


Forrás: Medipress
2015. 04. 09.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés