2024. Április 18. csütörtök
Az elfogyasztott vörös és feldolgozott húsok mennyiségének csökkentése, a több rost étrendbe iktatása és a rendszeres testmozgás 43 százalékkal szoríthatná vissza a bélrákos esetek előfordulásának arányát a Rákkutatási Világalap (WCRF) elnevezésű jótékonysági szervezet szerint.

Most közzétett jelentésében a WCRF azt javasolja az embereknek, hogy hetente 500 grammnál több vörös húst ne egyenek. „Ez nagyjából öt-hat közepes adag sült marha-, bárány- vagy disznóhúsnak felel meg” – teszi hozzá az ajánlás.

bélrák

A jelentést 24 korábbi tanulmány áttekintése és elemzése alapján készítették el a szakemberek. Alan Jackson, a szakértői bizottság elnöke, a Southamptoni Egyetem kutatója hangsúlyozta, hogy egyértelműen kiderült: a vörös és a feldolgozott húsok nagyobb mennyiségű fogyasztása emeli a bélrák kockázatát.

A jelentés meggyőzőnek találta a bizonyítékokat arra nézve is, hogy a rostban gazdag ételek – gyümölcsök, zöldségek – fogyasztása viszont védő hatású a bélrákkal szemben. Ezt a hatást korábbi, 2007-es jelentésük még csak valószínűsítette. Ugyancsak megfelelően bizonyítottnak találták a szakértők, hogy a rendszeres fizikai aktivitás csökkenti a bélrák kockázatát.


Forrás: MTI
2011. 05. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés