2024. Március 28. csütörtök
Közel két órát töltött a föld alá temetve egy kínai építőmunkás, akinek sikerült túlélnie a megpróbáltatásokat, mégpedig meditáció és pozitív gondolkodása segítségével.

Az 52 éves munkás, Wang Jianxin a jelentések szerint éppen csatornát ásott Észak-Kínában, amikor az árok fala ráomlott, és a föld maga alá temette. A férfit csak a sisakja védte meg valamennyire. Jianxin szerint az segített rajta, hogy nyugodt maradt, és elfogadta helyzetét, annak ellenére, hogy 6 láb magas földoszlop borította be.

baleset túlélés meditáció

„A hátamat a falnak támasztottam, és hirtelen nem tudtam, mi zajlik a fejem felett. Mikor elsötétült minden, csak akkor tudatosult bennem, hogy mi történt velem. Észrevettem, hogy pont az orrom előtt van egy légtölcsér.” – mesélte a férfi. A Telegraph szerint ekkor változtatta meg fizikai állapotát: ellazította magát, és pánik nélkül tudomásul vette az adott szituációt. „Tudtam, semmi nincs még elveszve, így ellazítottam magam, és meditáció segítségével lelassítottam a légzésemet.”

„Minden nyugalmas lett, és meglepődve tapasztaltam, hogy milyen könnyű a halállal szembenézni. Koncentráltam a gondolkodásomra, ami belső nyugalmat adott, persze mindezt a meditációval értem el.”

A föld alá szorult férfi levegője végül vészesen elfogyott, és fulladozni kezdett, de ekkorra a megmentésére siető munkatársak – akik attól félve, hogy sérülést okoznak neki, ásó helyett kézzel ásták ki a földből –, már közel jártak hozzá. A munkás végül két órányi élve elmettetés után szabadult ki.


Forrás: Medipress
2008. 03. 14.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés