2024. Március 28. csütörtök
A napokban széles sajtónyilvánosságot kapott egy szomorú eset. Egy idén tavasszal megözvegyült magyar nő babát szeretne halott férjétől, amihez a férfi korábban lefagyasztott hímivarsejtjeit használná fel, a magyar jogrendszer erre azonban nem ad lehetőséget. A hímivarsejteket tároló klinika segíteni próbál az özvegyen.

A pár 2008 nyarán esett át asszisztált reprodukciós eljáráson a CIRIS Nemzetközi Reprodukciós Klinikán, sajnos sikertelenül. A néhai férj a reprodukciós eljárás során hímivarsejtjei fagyasztását kérte, melyet a jogszabályoknak és szakmai protokollnak megfelelően a Klinika elvégzett, és a fagyasztott ivarsejteket azóta tárolja.

asszisztált reprodukció, hímivarsejtek

„Miután a hölgy felvette a Klinikával a kapcsolatot azzal a céllal, hogy szeretné elhunyt férje hímivarsejtjeit felhasználni, megvizsgáltuk a konkrét esetet, illetve a vonatkozó jogszabályok által előírt lehetőségeket és kötelezettségeket” – mondta el Kovácsy Zsombor, a CIRIS Klinika jogi képviselője az intézmény közleményében.

Jelenleg Magyarországon nincsen lehetőség a férj halála után ivarsejtjeinek megtermékenyítés céljából való felhasználására. A Klinika együtt érez az özveggyel, azonban a jogszerű magatartástól nem térhet el – áll a közleményben. A Klinika vezetői maguk is keresik a megoldás lehetőségeit. Ennek érdekében, a letétbe helyezett hímivarsejtek tárolására vonatkozó 1 éves megbízást – lejárata ellenére – az özvegy számára térítésmentesen meghosszabbítja mindaddig, amíg szükséges, bízva abban, hogy a jogi szabályozás igazodni fog a való élet által teremtett helyzethez.

A hímivarsejtek felhasználására vonatkozóan nincs egységes nemzetközi szabályozás. Vannak olyan országok (például az Amerikai Egyesült Államok), ahol a jogszabályok biztosítják az özvegy számára, hogy férje halála után is felhasználhassa hímivarsejtjeit asszisztált reprodukciós eljárásokhoz.

A CIRIS szakmai meggyőződésénél fogva szeretne saját tapasztalataival a hazai szabályozás megváltoztatásához hozzájárulni. Arra törekszik, hogy minden hozzá forduló páciensének segítséget nyújtson, de ezt csak a hatályos jogszabályok keretein belül teheti.


Forrás: Vital
2009. 11. 19.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés