2024. Március 29. péntek
Annak ellenére, hogy hírhedten mérgező, az arzén a legújabb kutatás szerint mégis jelentősen csökkentheti az emlőrák okozta halálozások számát.

A Chilében végzett kutatásban a vegyi anyagot az emlőrák okozta halálozás 50 százalékos csökkentésével hozták összefüggésbe a szakértők. A kutatók a dél-amerikai ország egyik olyan területét vizsgálták, ahol a lakosság véletlenül fokozott arzénbehatásnak volt kitéve. Ahelyett azonban, hogy megnövekedett volna a halálozási arány, az adatok az emlőrák okozta halálozások 50 százalékos visszaesését mutatták az arzénexpozícióval egybeeső időszakban. A hatás a 60 éven aluli nők esetében volt a legerősebb, esetükben 70 százalékkal csökkent a mellrákkal összefüggő mortalitás. „Bámulatos dolgot fedeztünk fel” – nyilatkozta az EBioMedicine szaklapban közzétett kutatás vezetője, Allan Smith professzor. „Már hosszú évek óta kutatjuk az arzén hatásait ebben a populációban, és főként a betegségek előfordulásának illetve a mortalitás az arzénbehatással összefüggő növekedésére koncentráltunk ebben a népességben.”

1958-ban a Chile északi részén fekvő Antofagasta város átállt egy geotermikus vízforrásra, amely az Andokban eredt. Évekkel később kiderült, hogy a vízforrás több mint 800 mikrogramm arzént tartalmaz literenként, ami 80-szor magasabb az Egészségügyi Világszervezet által javasolt szintnél. Miután néhány lakos az expozícióból eredő mérgezés tüneteit kezdte mutatni, 1970-ben felépítettek egy arzénszűrő létesítményt. A kutatás keretében a Stanfordi Rákkutató Intézet munkatársai felfedezték, hogy az arzén elpusztítja a laboratóriumban tenyésztett emberi emlőrákos sejteket. Az is kiderült, hogy az egészséges emlősejtek is ellenállóbbak a vegyi anyaggal szemben.

Az arzén orvosi alkalmazása egyébként nem újdonság. Az USA Élelmiszer és Gyógyszerellenőrzési Hivatala 2000-ben jóváhagyta az arzén-trioxidot a leukémia egyik ritka fajtájának kezelésére. Akkor mostantól kezdve arzénnal kell kezelni az emlőrákot? Smith professzor szerint egyelőre nem, mivel nem lehet tudni, hogy valóban beválik-e a kezelés. Az új felfedezés alapján azonban minél hamarabb gondosan megtervezett klinikai kísérletekkel kell kideríteni a módszer hatásait.


Forrás: Medipress
2014. 11. 04.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés