2024. Április 20. szombat
A gazdasági világválság miatt gyakoribb az alvási zavarok előfordulása, amit alapvetően a stressz és a leterheltség okoz – állapította meg egy német felmérés.

A DAK német betegbiztosító társaság 2010-es egészségügyi jelentése szerint ez a probléma négymillió dolgozót érint Németországban. Az érintettek hetente legalább háromszor rosszul alszanak, és fáradtan kínlódják végig szinte az összes napot.

alvászavar, alvás

A tanulmányhoz 2,5 millió DAK-tag adatait használták fel, így a kutatás Németország összeg munkavállalójára vonatkoztatható eredményeket mutat fel. Emellett háromezer, 35 és 65 év közötti munkavállalót ki is kérdeztek. Kiderült, hogy a dolgozók összesen felét érinti az alvászavar problémája: 21 százalékukat gyakran, 28 százalékukat ritkábban.

A társaság adatai szerint az elmúlt évben a megbetegedések aránya is emelkedett kissé – 3,4 százalékra. Az azt megelőző évben naponta a DAK-alkalmazottak átlagosan 3,3 százaléka volt munkaképtelen betegség miatt. A megbetegedések több mint egy ötöde az izmok és a gerinc, 19 százaléka pedig a légutak problémájára vezethető vissza.


Forrás: MTI
2010. 02. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés