2024. Március 28. csütörtök
Amerikai és kanadai pszichológusok szerint az erős áll a nőknél hűtlenségről árulkodhat.

Az erősebb áll a női szervezetben egyébként megtalálható férfi nemi hormon, a tesztoszteron magasabb szintjének „köszönhető”. E hormon révén a nők sokkal határozottabbak, öntudatosabbak, azaz olyan jellemvonásokra tesznek szert, amelyek inkább a férfiak sajátjai.

 áll, tesztoszteron

Négy amerikai és kanadai egyetem pszichológusai egy csoport fiatal nőt kérdeztek ki párkapcsolataikról, szexuális fantáziáikról, majd fényképeiket férfiakkal értékeltették, akiknek meg kellett határozniuk, hogy ez vagy az az arc mennyire vonzó számukra, mennyire tudják elképzelni őket életük párjának.

Mint kiderült, az erős állal rendelkező nők szexuálisan sokkal aktívabbak, mint lágyabb arcvonásokkal megáldott társnőik, ugyanakkor kevésbé vonzóak a férfiak számára. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a férfiak a felszarvazottságtól való félelmükben ódzkodnak tartós kapcsolatot kialakítani a maszkulin arcvonásokkal rendelkező nőkkel.

A tudósok szerint, akik kutatásaikról a Personality And Individual Differences című folyóiratban számoltak be, a vizsgálat arra világított rá, hogy a férfiak puszta ránézéssel, csupán az arcvonások alapján döntik el, hogy az adott nő hosszú távra is megfelel-e számukra mint vonzó és hűséges társ.

„Nehéz elrejteni az olyan fizikai adottságokat, mint amilyenek a részben a tesztoszteron által befolyásolt arcvonások. Utóbbiak összefüggést mutatnak az egyén hormonszintje révén meghatározott szexuális aktivitásával” – hangsúlyozta a vizsgálattal kapcsolatban az egyik résztvevő, Lorne Campbell, a Western Ontario Egyetem pszichológusa.


Forrás: MTI
2009. 02. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés