2024. Április 16. kedd
Gyakran láthatunk olyan reklámokat, ahol egy jókedvű társaság kedélyesen nevetgél néhány üveg hideg sör mellett. Most egy új tanulmány tudományosan is bebizonyította, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás valóban társadalmi oldószerként viselkedik, javítja a szociális kötődéseket.

A Pittsburghi Egyetem kutatói megállapították, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás a csoportos szituációkban kedvező hatással van az emberek érzelmeire, egyértelműen javítja a szociális kötődéseket, és minimalizálja a negatív érzelmeket. Az új tanulmány elvégzéséhez a kutatók kiválasztottak 720 férfit és nőt, akiket véletlenszerűen háromfős csoportokba osztottak. A kiválasztott csoportok tagjai korábban egyáltalán nem ismerték egymást.

Poharazás

- A kutatás során az volt a meggyőződésünk, hogy az alkohol legjelentősebb társadalmi hatásait a leghatékonyabban akkor tudjuk vizsgálni, ha természetesnek ható szociális szituációban figyeljük meg a résztvevők viselkedését” - mondta Michael Sayette, a Pittsburghi Egyetem pszichológia professzora, a tanulmány szerzője. Összesen húsz háromfős csoportot hoztak létre, melyek között az nemek arányának valamennyi kombinációja előfordult. A csoportok egyharmada alkoholtartalmú italt fogyasztott, egyharmada placebót kapott, amelyről a résztvevők azt hitték, hogy tartalmaz alkoholt, míg a harmadik csoportnak alkoholmentes italt adtak.

A csoportos szituációkat videóra rögzítették, így a kutatók alaposan ki tudták elemezni az emberek szociális viselkedését, arckifejezését, beszélgetését, valamint az egyéni és a csoportos interakciók jellegét. A vizsgálati eredmények egyértelműen azt igazolták, hogy a kis mennyiségű alkohol javította a szociális kötődések minőségét, és az emberek sokkal többet beszélgettek egymással, és többet mosolyogtak egymásra, mint azok a résztvevők, akik nem alkoholos italt fogyasztottak, összegezte a kutatás eredményeit Sayette professzor. A tanulmányt a Psychological Science című pszichológiai szakfolyóirat legutóbbi számában publikálták.


2012. 08. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés